Akváriumi ötletek

Az emberek megosztották egy közösségi oldalon akvárium-ötleteiket. Ebből mutatok most néhányat. Kreatív megoldásokból nincs hiány.
Egy jól berendezett akvárium olyan, mint egy kis ablak, amely az óceán csodáira nyílik. Igen, természetesen nem tarthatunk bármilyen halat otthonunkban, olyan halak számára például, akik akkorára nőnek, mint egy cápa, egy akvárium nem biztos, hogy megfelelő. Azok a halak is ki vannak zárva legtöbbünknél, akik olyanok, mintha egy horrorfilmben szerepelnének, hiszen végül is az ember nem azért tart halakat, hogy minden egyes alkalommal megrémüljön tőlük, és remegés fogja el, amikor csak megpillantja őket, hanem azért, hogy örömét lelje az apró kis színes úszkáló lényekben. Azt, hogy a halaink, vagy minden más akváriumban tartott kis barátunk is boldogan éljen velünk, fontos, hogy csodálatos környezetet teremtsünk számukra. Ilyenkor mi is csak nyerünk, hiszen amikor egy fárasztó nap után hazaérünk a munkából, akkor megpihenhetünk az akvárium mellett, miközben csodáljuk annak lakóit, amint ide-oda úszkálnak, vagy falatoznak.
Ha kezdő haltulajdonos vagy, akkor nagyon inspirálónak fogod találni azokat az akvárium-ötleteket, amiket a Reddit közösségi oldal felhasználói osztottak meg egymással. De talán profiként is ötleteket meríthetsz belőlük, hiszen egy egzotikus halakat tartalmazó akvárium valóban magával ragadó élmény. A nappalid, vagy a szobád ilyenkor olyanná válik, akár egy vízi paradicsom, csillogó pikkelyek, halak táncai adják az élményt. Közvetlenül az otthonodból nézheted a tengeri világ csodáját. Ahhoz azonban, hogy a halak is jól érezzék magukat, és a környezet számukra is kellemes élmény legyen, megfelelően kell berendezni az akváriumot.
Készülj fel arra, hogy a képeken láthatsz majd különböző vízinövényeket, a létező legszebb kavicsokat, és menedéket, ahol a halak elbújhatnak. Mintha a tengerben élnének…
Persze a halak még csak nem is sejtik, hogy ezek a dekorációk nem a tengerből valók – de erről inkább ne is tegyünk említést nekik. Hadd élvezzék a szép környezetet, miközben csendesen megpihenve mellettük mi is megismerjük a víz alatti világot.
A fotó forrása: chuck_2565
A fotó forrása: enmaku
A fotó forrása: Real___Jerry (Az inspirációt a felső kép adta, a második kép az akváriumi megvalósítás.)
A fotó forrása: DaisyDukeNukem7
A fotó forrása: reddit.com (A Gyűrűk ura sorozat ihlette akvárium.)
A fotó forrása: davidwilson195 (Két hónap alatt végbement változás.)
A fotó forrása: Prgm970
A fotó forrása: nikbru (A váza akvárium.)
A fotó forrása: HotLavishness4 (Vissza a gyermekkorba – A gyerekkor ihlette akvárium.)
A fotó forrása: DBOPRO
A fotó forrása: dfektv (A két kép elkészülése között egy hónap telt el.)
A fotó forrása: CricketCake
A fotó forrása: watcherfam
A fotó forrása: itstherussianmafia
A fotó forrása: DAANFEMA
A fotó forrása: aquascapetr
A fotó forrása: Tenmapillar
A fotó forrása: M4RTIAN
A fotó forrása: Drangus-Khan (Talán méretben ez nem a legmegfelelőbb, de kreativitásban egyértelműen az egyik legjobb.)
A fotó forrása: igAquascapegods
A fotó forrása: audiobookbop (Hátha a halaknak teázgatni támad kedvük…)
Forrás:
boredpanda.com
reddit.com
Felső kép: DBOPRO
Magazin cikkajánló








